kulissza.cafeblog.hu

Nyugati szél

Amikor egy hólepte téli tájon végignéz az ember, a fehéren vakító messzeség varázslatba ejti, aztán a természet rendje, ha úgy kívánja mindez olyan gyorsan elillan, hogy észre sem vesszük és helyébe máris ott a megújulás, egy új „élet” kezdete. Az elmúlt év eseményeit emlékeink csodás hófehér, aranyba hajló mesebeli takaróval fedi, amelyre mindig jó vissza emlékezni! Látva sikereinket, érezve a közönség szeretetét, idén is az olvadás előtti csendben várjuk a friss, pezsdítő tavasz első szeleit…

A költői soroktól elrugaszkodva, tényleg azt kell, hogy mondjam a 2015-ös év a „csodák éve” az ExperiDance életében. Hogy miért? Elsőként, mert jubileumi év, hiszen 2000 október 9.-én valahol Szolnokon egy fess, daliás fiatalember úgy gondolta, hogy társaival együtt valami újat, valami szokatlant alkot, valami mást és lám 15 évvel később a kísérlet (innen a név: Experiment-ExperiDance), jól sikerült. Másodsorban, csoda azért, mert előttünk már most olyan ajtók nyílnak meg, amely társulatunk számára egyedülálló lehetőségeket hordoz. Akár csak a szél, amely egy magot felkap, majd tovább repít, országhatárokat átlépve aztán végül egy termékeny talajba ejti.

15 év nagy idő, nem kérdés, hogy van miből meríteni, ha értékteremtésről van szó. Kezdem azzal, hogy társulatunk anno és most is igen népszerű mind a hazai mind pedig a külföldi nézők körében. Újító szándékunk meglepő volt, egyedi, ezért senki nem tudta más műfajjal összehasonlítani. A táncosokkal nem is olyan régen pont erről beszélgettem, hogy mit is jelent számukra ExperiDance-snek lenni. Elmondták, hogy az alapító tagok nagy része valódi kihívásnak élte meg, amikor a néptánc csizmát a csillogó amerikai show biznisz karaktercipőjére a vasalt talpú „hangos” lábbelire cserélték. Sok műfajban otthon lenni mesteri tudást igényel, az biztos, éppen ezért ha a kulissza mélyére nézünk, kiderül, hogy nálunk színész, akrobata, táncos és bohóc is van, a szó legnemesebb értelmében.

Persze, hogy kit mi fog meg mindebben, egyéni ízlés kérdése, de tudni azt, hogy van egy magyar társulat, ahol mindez megvan, azt úgy hívják, hogy KINCS. Nyissuk ki most közösen ezt a képzeletbeli ládát és ismerjük meg „gyöngyszemeit”.

Román Sándor, az alkotó: 10 éves korában lépett először színpadra, első fellépéseinek egyike Kubában volt, Fidel Castro meghívására, ahol a cigándi táncegyüttes táncosaként képviselte a magyar kultúrát. Életrajza olyan színes, mint társulata, hiszen Magyarország, Erdély, USA, Kanada és a világ számos nagyvárosa került már fel a szakmai listájára. Rendező, koreográfus, igazi művész ember. Néptáncot, balettot és modern táncokat is tanult, számos nagy névvel dolgozott már együtt a színház és a film területén. Gazdag karrierje során elődleges célja, a magyar néptánc kultúra forradalmasítása! Ő a mi védjegyünk.

Társulat: tagjai elismert, hivatásos táncosok, magasan képzett szakmai tudással rendelkező, szenvedélyes fiatalok. Olyan egységet alkotnak a világon mindenhol, hogy nem csak az álló vastaps, hanem a rajongói tábor is méltán fémjelzi sikereiket. Áldozatos munkájuk révén képviselik a múltat, a jelent és a jövőt, hiszen a kultúra nagyköveteiként, ők a mi értékteremtőink.

Mit rejt még a kincsesláda?

Mindenhez, ami jól működik, kell egy kulcs. Nálunk ez is megvan, ami beindítja a motort és állandóan működteti.

A producer, Vona Tibor: a társ, sikeres üzletember, aki felismerte a modern magyar tánckultúrában az óriási lehetőséget. Ő ma az ExperiDance ügyvezető igazgatója. Mesterien ért a „csomagoláshoz”, a kivitelezéshez és eladáshoz. Ő a mi értékmentőnk.

Sorolhatnám még tovább a láda, hosszú évek alatt gyűjtött megbecsült darabjait, de ha a legmélyére nézünk találunk ott egy tükröt, amelyben a jövőt látva biztosan állíthatjuk, hogy  a kulcs őrzője még ha fel is ül a nyugati szél „hátára”, biztosan hazatér onnan, hogy aztán országunk talajában, az új magot elvetve „életet adjon” az újabb előadások sikerének.

20130830006

Vona_Tibor

csapatfoto

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!