kulissza.cafeblog.hu

Make up

Alapozó, szempillaspirál, „csókálló” rúzs és egy kis pír, általában ez alapfelszerelés minden nő táskájában. Bár, nem tudom ti hogy vagytok vele, de nálam a reggeli smink elkészítése az örökös időhiány miatt általában csak egy spirál és egy tus kombinációja, leginkább, mert a tea és a tojásrántotta között eltelt 10 perc az, amikor jut egy kis idő arra, hogy tükörbe nézzen az ember. Persze irigylésre méltó kivételek néha vannak, de az érem másik, egyáltalán nem hétköznapi oldala, az a fajta smink és make up, amely hatásában és technikájában biztos, hogy nem tíz percet kér egy táncos életéből. Az ExperiDance produkciók szinte mindegyikében gyönyörű színpadi sminkek és látványos arcfestések születtek már. Hogy mi a titok? Nézzük!…

Épp itt vagyok a színpad mellett és már lázasan készül a csapat a király nevében c produkciónk hét órási előadására, a hajak készen, a táncosaink cipőkopogásait már egyre sűrűbben hallani, és a tükrök mellett a púderek és csillámporok tengerében egyre gyakoribbak a székfoglalók. Azaz olyan gyorsan és profin váltják a lányok egymást az asztaloknál, hogy én a magam 10 percével igencsak hátrányban vagyok. Nem zenére ugyan, mint ahogy gyermekkorunk farsangi játékában, de lehuppantam végül az egyik üres székre, épp Enci (Holman Enikő) mellé, aki karakteréből adódóan is kétségkívül meghatározó figurája a társulatnak.

Olyan bátran és határozottan húzza a vonalakat, hogy muszáj volt rákérdeznem, mennyi idő volt számára elsajátítani mindezt? Az első ceruzavonásoktól számítva nekem egy év kellett ahhoz, hogy némi rutint szerezzek. Nálunk minden smink más, nyilván ahány darab, annyi variációt kell megtanulnunk időről időre. Cél, a nagy smink. Ez annyit tesz, hogy látványos és feltűnő kell, hogy legyen! Nekem sem ment először. Lefotóztam magam minden egyes elkészült remekmű után, amiről azt gondoltam, hogy jó, de rá kellett jönnöm, hogy nem- meséli mosolyogva Enci.

Van egy alapsmink általában, amit én használok, például a Revans-ban, ez abból áll, hogy a saját vonalaimat követve sminkelek. Darabon belül is mindig másképp sikerül egy adott smink, de Lilike (ExperiDance smink-fodrász mester) mindig segít/segített nekünk. Mi most főleg az újaknak adjuk át, amit tudunk. Ez úgy néz ki, hogy először támpontként meghúzzuk a fő vonalat nekik, majd megcsináljuk az egyik szemüket, és aztán ők megpróbálják ezt befejezni. De ez mind karaktertől függ. Hogy mi áll jól nekik, az idők során kiderül. A nagyidaiban pl. dominál az aranycsillogás, de a cicánál, egyértelmű hogy a macskás vonalak hangsúlyozása a fontos.Egy jó smink nem csak technika és ízlés kérdése, hanem igencsak harmonizálnia kell a ruhával is!

Ma este Enci egy zöld csodában lép színpadra, így ez a szín az arcán is visszaköszön igen hangsúlyosan! Ha most látnátok, hogy mennyi arcpír, alapozó, ecset és ceruza van használatban, szerintem sokan elgondolkodnátok azon, hogy ha ez egyszer felkerül, mi az a lemosó mennyiség literben, ami fedezi a natúr vonalak visszaállítását! Ezt pontosan, persze mi sem tudjuk, de hogy sok, az biztos! Enci szerint a tuti bevált recept a baba popsi kendő plusz arcmosás. De a csillámok még így is nehezen tűnnek el! Szerencsés bőröm van egyébként, – mesél tovább a művésznő,- mert szeplős vagyok ugyan, de a bőröm jól bírja. Hétköznaponként is csak egy nagyon egyszerű szemtust használok, alapozót nem. Hiszen akkor eltűnnének az „Enci pöttyök”.

Sok férfi bánná ezt azt hiszem, főleg, hogy róluk még egy sor sem esett. Az Experifiúk nálunk szintén ügyes kezűek, mármint, ami a sminket illeti. Náluk egyébként, ahogy Domán esetében is ma, fehéríteni, arcot rajzolni kell, na és persze belőni a „sérót”! Mivel most is nagy a rohanás, akárcsak nekem reggel, nem jutott már idő egy, a sminkek rejtelmeit faggató pasis mélyinterjúra, de ígérem folyt köv.! Addig is kommentlejetek, kiről olvasnátok szívesen!

20140522_18150520140522_18145720140522_180829

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!