Dolce Vita

Lágyan ringó gondolák, sós vízbe mártózó ősrégi épületek, házak közt libbenő ruhák, na és persze a paradicsom és a spagetti. Nekem ez Olaszország. Az élet és a pezsgés hazája. Biztosan sokan és sokszor voltak már az igaz szerelem országában, Paganini és Casanova otthonában, mégis ha újra és újra felcsendül Vivaldi zenéje még ma is egyszerre dobban minden olasz szíve! Na, persze nemcsak a honiak gondolják ezt így, hanem mi magyarok is, hiszen ma délután, amikor épp a RaM-ba tartottam és elsétáltam a jegypénztár előtt, kígyózó sorokon jutottam csak át az ExperiDance törzshelyére. A helyre, ahol egy színház életében a történetek, pletykák és élmények születnek! Azaz a büfébe. Tartsatok velem ma egy kis olasz kalandozásra ígérem, ehhez még útlevél sem kell!

„Harmadik figyelmeztetés!”- hamarosan kezdünk. Már mindenki „harci díszben”, ilyenkor már nincs nagy rohangálás, mindenki tudja kinek hol a helye. Mielőtt még felértem volna a célhelyre, bekukkantottam a csapat Ms.Figarójához, Lilihez a fodrásztárba, az egyik talán legizgalmasabb helyre, ahol mesés dolgokat láttam! Grófi loknis parókák, velencei hajköltemények és rengeteg kiegészítő.

Hány hullámcsat és rögzítő kell, egy tánc biztos frizurához?- pillogtam kérdőn, -nem tudom, sosem számoltam!- felelte és kedvesen mosolygott,- tudod, ez relatív, parókától és helyzettől függ. De egy biztos, nálam a készülődés már három órával korábban megkezdődik! A darabban szereplő több mint 20 paróka ma mind szerephez jut és ezek olyan gyorsan kerülnek fel és le gyors öltözéseknél, hogy maximális koncentrációt igényel táncostól és fodrásztól is! Itt a csitt-csatok és hajhálók világában a lakk is fogyó eszköz! Vannak férfi táncosok, akik fogyasztási szokásaikhoz mérten 1 előadás/ 1 doboz lakk mennyiségben valósítják meg a megálmodott digó figurát.

 ” Az előadást elkezdtünk, táncosokat a színpadra!”- szól a hang. Nem tudom, ki ismeri már névről a táncosainkat, de amikor meghatározó karakterekről beszélünk, akkor egyértelműen kimondhatjuk, hogy táncosaink nemcsak a színpadon, de az életben is azok. A Szenvedélyem, Velence c. produkcióban például, amely Velence város image darabja, olyan figurák és ikonok jelennek, meg amely a látvány mellett szerintem csak azért ilyen átütő, mert egyéniségükből adódóan átjön mindaz a plusz, ami már hivatalos, igazolt felmérés alapján is létezik! A tánckar kisugárzását valóban mérték már és létező tény, hogy hatása métereken át érezhető!  Itt a büfében ülve is megerősíthetem ezt, ahol, folyamatosan hallani és érezni lehet a színpad hangjait, a fém talpú cipők kopogását és azt az elementáris erőt, amitől csoda, hogy még nem dőlt szét a ház- bevallom, igen hatásos!

A táncosok közben jönnek-mennek, az öltöztetők takarásból ki-be rohannak, a műszak intézkedik, én meg itt az asztalnál ülve persze mindebből csak a meleg szendvics illatát és az idő múlását érzem. Most különösen várom már a végét, na nem azért mintha sokadszorra unalmas lenne,így a kulisszák mögül, hanem mert kíváncsi vagyok hogyan oldották meg ma azt a helyzetet a kollégák, amikor két táncosunk Coli és Szandi akrobatikai elemekkel fűszerezett légtáncánál a tissu-t nem időben kapták kézhez. Azaz a jelenetüknél nem jött le időben a szalag, amire másznak!

Mint kiderült, a nagy izgalmat a rutin oldotta fel. A megoldás az volt, hogy egy kicsivel később indították a zenét, hogy amíg lehull a lepel és felmászik Colink, a koreográfia és a dallam is összhangba legyen! És azt hiszem talán ez a legfontosabb! A táncos, a zene és a néző valódi összhangja. Az olasz életfilozófia és jó színházi darab titka is egy: Dolce Vita!