Adni jó!

„Ez az!” – kiállt egy 6 éves kislány a nézőtérről egy bravúros tánc jelenetnél, amikor a nagymama rendületlenül csitítja, „na de Csenge, maradj csendben, mit szólnak a nénik, színházban vagyunk!”- és a pöttöm rajongó egyszer csak feláll és nem törődve az etikettel, újra és újra elismétli a számára oly kifejező mondatot. Ez a bájos jelenet igazolja, hogy a titokhoz igen összetett kódot kell megfejteni! Kinek is szól, és mit üzen az ExperiDance?

Az előadások alatt általában sokszor nézek körbe, hogy vajon milyen az összetétele a publikumnak, lehet-e egyáltalán átlagolni? A válasz: egyértelműen, NEM! Ugyanis minden előadás más, ezen az estén például mellettem egy kedves, idős, kezüket szorosan összefonó, házaspárt láttam, egy sorral feljebb pedig a gyerekes családok gyűrűjében, egy igen jól öltözött, fiatal első randis pár foglalt helyet, arcukon ugyanazzal a várakozással teli mosollyal.

Hogy mi a közös bennük? Mindegyik szórakozásra, egyfajta csodára vár! Amikor eldöntöttem, hogy kiderítem mi is az ExperiDance titka, még nem tudtam, hogy egy igen hosszú, és rejtélyekkel teli expedícióra vállalkoztam. A kérdéssel biztos, hogy nem vagyok egyedül, hiszen 14 év alatt a sorok között akadhatott már több olyan néző, aki nem elsőélményes színháznézőként kereste a választ erre, rejtélyre. Fejtsük, hát meg közösen mi rejlik a csillogás mögött!

Először is, adott egy jó csapat, egy nagycsalád, akiknek tagjai, kivétel nélkül állíthatom, igazi EMBEREK! Erejükön felül teljesítenek nap mint nap, rengetget adnak és viszonoznak! Ha kell betegen és sérüléssel is színpadra állnak, mert minden este igazán hisznek abban, amit csinálnak. Szeretnek adni és szórakoztatni, hiszen számukra a szűnni nem akaró vastaps vagy egy rajongói figyelmesség a legnagyobb elismerés! Nekik a tánc nem csak munka, hanem egy jól működő életforma is! A társulatból sokan sportolnak kiegészítő jelleggel még a kötelező próbákon és edzéseken felül is, mert tudják jól, hogy a megnyerő külső, a testi-lelki harmónia a darab sikerének alapvető záloga!

A csapat minden előadás előtt egy jól megszerkesztett rend szerint lép a nézők elé, ráhangoló próba, haj –smink-öltözés, és amikor elhangzik a harmadik figyelmeztetés, mindenki tudja a helyét és kezdetét veszi a show! Jól összehangolt munka ez, a vezérlőben hang és fény mesterek, a ruháknál a kellékesek, a fodrásztárban a szakmai kezek minden együtt egy helyen! Ők is csak adnak és segítenek, háttér országként nélkülözhetetlenül működnek!

„Adni jó!”- sokszor hallottam ezt gyermekként, és mennyire igaz. Most, hogy már lassan fél éve, hogy átléptem életem sorsdöntő kapuján és hétköznapjaim fő progRaM-ja a csapat lett, eldöntöttem, hogy követem rajongói mivoltom hagyományait és ismét meglepem a tánckart, csak mert megérdemlik!

Az ünnep alakalmából átvállaltam a húsvéti nyuszi szerepét és kollegámmal próba alatt beosontunk a kulisszák mögé, hogy elhelyezzük a tapsi füles csomagjait! Akasztottuk tükörre és vállfára, tettük asztalra és próbaruhára, de került néhány tánccipőbe és a sminkszobába! Jó volt nekik adni és tőlük örömet kapni, na és persze egy kicsit „nyuszinak lenni”!