Szerelem első látásra…

Sokfajta szerelem létezik, van tini, van első, van plátói, de az én történetem ennél jóval összetettebb. Tárgya nem egy, konkrét, néven nevezhető jóképű latinvérű Don Juan, hanem egy globális, kortalan, mindent elsöprő érzés, melynek titkai évek óta a ”lelki fiókok” mélyén lapultak. 14 év után azt hiszem végre, itt az ideje, hogy fény derüljön arra a csodára, ami egykor engem is rabul ejtett. Tánc, színház, varázslat, vagy mondhatjuk akár csak így egyszerűen: ExperiDance!

Emlékszem nagyon szép nyári este volt, mondhatni szerelem első látásra! Más nem is jut most eszembe, csak egy szó: ÉLMÉNY! De még milyen! A történet helyszíne, a királyok városa, Székesfehérvár és annak első számú kultúr-tere, a Vörösmarty Színház.

Egy igen mozgalmas szürke hétköznap délután egyszer csak megszólalt a telefonom. Egy régi barátom hívott, hogy van plusz jegye aznap estére egy táncelőadásra, és nincs ember, akivel elmenne. Persze tudtam, hogy burkoltan randiról van szó….,de mivel jól tudta, hogy már 4 éves korom óta életem része a színház és hogy tulajdonképpen mindegy mit játszanak, én megyek, meggyőzött és igent mondtam. Hiszen mást nem is kívánhattam volna magamnak, színházi emberként, minthogy az a bizonyos négy fal és annak hihetetlenül csábító illata vegye körbe a lelkem minden nap!

Bár, be kell, hogy valljam, erős fenntartásokkal voltam a darab kapcsán, hiszen el nem tudtam képzelni, hogyan lehet valamit élvezetessé tenni csak a tánc nyelvén próza és egyéb show elem nélkül. Még a névvel is barátkoztam, hiszen a jegyen olyan idegenül hangzott, hogy EXPERIDANCE, találgattam vajon milyen élményt (Experience) adhat nekem Román Sándor társulata? De aztán a következő pillanatban már ott ültem a törzshelyünkön az első sor közepén és kíváncsian vártam mi lesz ebből… természetesen azért alapvető esszenciális (ez volt az első darab, amit tőlük láttam: Esszencia) tudás birtokában nyugodtan dőltem hátra, hogy olyan rossz azért csak nem lesz!

A színházterem fényei lassan elhalványodtak, a mobiltelefonok szinte maguktól kikapcsoltak, és nem volt hallható más, csak a vasalt cipők sejtelmes kopogása a mesebeli vörös függöny mögött, amit mindig oly nagy izgalommal csodáltam a másik oldalról gyerekként, balett vizsgák alkalmával…egy pillanatra be is csuktam a szemem és eszembe jutott az a felejthetetlen mondat:” gyerekek ne izguljatok: a nézők is csak emberek!….”

És kezdetét vette a show! Elfogultság nélkül írom most, biztosan voltak már sokan úgy, hogy elsőre szerelembe estek. Én sem voltam aznap este kivétel. Bár nem a mellettem ülő randiguru fiúm győzött meg ezen a téren, hanem a táncosok együttes jelenléte, a magyar tehetség és az a misztikus világ, amit ha véget is ért a darab, örökre itt hagytak a szívemben! Azt hiszem itt kezdődött minden! Szerelmes lettem…

A kapcsolatunk már több éve tart, kalandokkal, élményekkel és hihetetlen emberi történetekkel. A társulat és az ExperiDance mára nekem többet jelent, mint egykoron csak egy név azon a bizonyos belépőn. Ez leginkább, olyan életérzés, ami több mint rajongás, egyszerűen hit, értékmentés és hivatás!  Lépjetek hát be velem együtt a KULISSZÁK mögé és ismerjétek meg azok életét, hétköznapjait, akik ma a kultúra nagyköveteként, a világ legjobb tánctársulata között tudhatják magukat. Köszönhetően saját háttér országuknak, tehetségüknek és nem utolsó sorban nektek, a KÖZÖNSÉGNEK! A függöny felgördült, az igazi előadás csak most kezdődik!