kulissza.cafeblog.hu

Emlékezzünk együtt Schwajda Györgyre, az ExperiDance mesterére

Premier ide, győri táncfesztiválra készülés oda, most meg kell állnunk egy pillanatra emlékezni. Hiszen olyan dolog történt, ami miatt az egész társulat megilletődve jár-kel a RaM Colosseumban. Mert, ha mondhatom így, április végén legendává vált Schwajda György, az új Nemzeti Színház első igazgatója, aki nem mellesleg indulásukkor felkarolta és elindította Román Sándort és fanatikus táncosait, a későbbi ExperiDance Tánctársulatot.

Na de mi is történt tulajdonképpen? Schwajda György szobrát halála után 5 évvel, április 29-én, reggel 10.00 órakor avatták fel a Nemzeti Színház kertjében, a Bajor Gizi parkban. A szobrot a kormányfő, Orbán Viktor és a nemzeti jelenlegi igazgatója, Vidnyánszky Attila leplezte le, az ExperiDance kedves jó barátja, Törőcsik Mari pedig megható beszédben méltatta Schwajdát. A Nemzet Színésze kijelentette, hogy Schwajda György talán a legjobban tudott Magyarországon színházat csinálni. „Másodszor beszélek a Nemzeti előtt Schwajdához. Az első alkalommal egy fénykép és a hamvai voltak itt, hiánya az idő múlásával nem múlik el, hanem felerősödik. El fog kísérni a síromig, tíz évig voltam a színésznője, csodákat lehetne róla beszélni. Boldog vagyok, hogy itt állhatok a szobra előtt.” – hangsúlyozta a színművész.

Schwajda György az ExperiDance „bölcsőjét”, a Szolnoki Szigligeti Színházat 1985 őszétől 1992 tavaszáig, később 1995 februárjától 2000 szeptemberéig igazgatta. Román Sándor 1995-től a Szolnoki Szigligeti Színház táncegyüttesének vezetője volt, az ottani táncosokból alakult 2000-ben saját együttese, az ExperiDance Production. A Schwajda György által vezetett Szigligeti Színház teremtette meg az alapokat ahhoz, hogy az ExperiDance mára világhírű, magyar nemzeti értékeket képviselő társulattá váljon. Schwajda György a Tánctársulat több produkciójában, a Nagyidai cigányokban, az Ezeregyévben, a Boldogság 69:09-ben, a Revansban és A király nevében című darabban is alkotótársként, szakmai mentorként vett rész.

Emlékét szeretettel őrizzük hálás szívünkben…

Debreczeni Ildikó, a Tánctársulat állandó jelmeztervezője és Román Sándor együtt emlékeztek Schwajda Györgyre

Debreczeni Ildikó, a Tánctársulat állandó jelmeztervezője és Román Sándor együtt emlékeztek Schwajda Györgyre

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!