kulissza.cafeblog.hu

HANGulatban

Kinézve az ablakon az idő nem túl barátságos, de mindennek ellenére, ez egy igazán kellemes vasárnap délelőtt! Babaillatú ruhák száradnak az erkélyen, míg bent a gőzölgő ebéd illata árasztja el az egész nappalit egy kis otthon ízt adva az albérleti létnek. Sőt emelve a hangulatot épp most jött át a szomszéd is egy kis „hoztam sütit-épp most sült ki” csevegésre.

Mialatt megvitattuk az élet nagy dolgait, a magnóból épp a kedvencem Sinatra szólt! Énekelni kezdtünk, persze koránt sem olyan karakteresen, mint egykoron a sztár ikon, de egy eldugott kis pub karaoke estjén azért elment volna…

“Sinatra tudott valamit!”- kezd bele Ági (a szomszéd) teli szájjal a mondandójába. Ez nem kérdés-válaszoltam, hiszen évtizedekkel később most is őt hallgatjuk, ugyan olyan csodálattal…My way- “Oh Istenem erről az egész életem eszembe jut!”- kiált fel Ági.

 Ágiról annyit azért érdemes tudni, hogy igen gyakran ragadják el érzelmei, erről az oldaláról ismerem már őt jól, de talán ez megbocsátható neki és amúgy megjegyzem, kivételesen most én is egyetértek ezzel!Sinatra nagyszerű ember volt, nehéz élete és számtalan kalandja a hölgyekkel is azt bizonyítja, hogy ő volt a kor férfi idolja, a sárm, az elegancia, ő volt maga a HANG.

Frank öröksége, köszönhetően az ExperiDance csapatának is tovább él! Olyan jó érzés, amikor két ilyen unikális érték találkozik! Emlékszem nagyon kíváncsi voltam anno, hogy vajon táncosaink és a békéscsabai Jókai színház művészei milyen produkciót alkottak, ott ültem az első sorban és….”Ezt nézd mit találtam!”- rohan be a konyhába cserfes szomszédom. Nem hittem el, hogy az évek óta a polcon porosodó „nagy könyvet” megtalálja. Mondjuk ő mindig mindent megtalált, azt is amit nem kéne, de ez egy másik történet…

Ági rá lelt arra számomra kincseket érő albumra, amely gyermekkorom óta éltem nagy eseményeit rögzíti. Egyből kipécézte Vastag Tamással készült interjúmat, és fen hangon kéretlenül csak bele olvasott…

Khmmm….”A darab először egy porondszínpadon volt látható, majd ezt követte a fővárosi premier Román Sándor Experidance tánckarának közreműködésével.A siker garantált volt, hiszen Szomor György rendező és Román Sándor koreográfus közös munkája révén, Vastag Tamás főszereplésével energikus előadás született, mely nem nélkülözi a nosztalgiát, a humort és a hétköznapi emberi érzelmeket sem. A darabban olyan világhírű dallamok csendültek a fel, mint a New York, New York vagy a Strangers in the Night…”Ez a darab valóban egy életmű, táncban és hangban!” – mondta a főszereplő.”

“Na és milyen volt a Tomi, jóképű? Ugyan olyan sármos, mint Sinatra, mesélj már!”- zökkent ki Ági a felolvasás monotonitásából, én meg csak mosolyogtam és bekaptam az utolsó sütit is… de azért egy sztorival előálltam!

Képzeld, Tamás mesélte, hogy amikor Frank alakítására készült, teljesen elvonult a világtól és kizárólag a darabra és Sinatra életének tanulmányozására fordította idejét egy kis lakásban, ahol arra döbbent rá, nagyon sok hasonlóság van az amerikai énekes és a saját élete között… Úgy véli, hogy ez az életmű  bizonyítéka egy korszaknak, de leginkább “önmagunk elfogadására tanít”.- milyen igaz, nem? Tettem fel a kérdést és folytattam…

A csillogás, az amerikai show biznisz mindenki számára vonzó közeg, de a valóság a kulisszák hátterében történik mindig. A „kék szemű gengszter”, ahogy Frank-et hívták, egy tiltott abortuszból meggazdagodott anya és egy orgazdaságért  elítélt apa egyetlen gyermeke volt, aki igen nagy testsúllyal jött világra, nem sírt fel, ezért nagyanyja hideg víz alá tartotta, amitől végül lélegezni kezdett.

„ Itt jött meg a hangja, nem?!”- kuncogott Ági majd lapozott, figyelj,most jön a lista!

Marlene Dietrich, Nancy Barbato,Ava Gardner,Grace Kelly, Judy Garland, Marilin Monoroe….na, ne még Pamela is a Dallasból!???

„Igen, de szerintem ne folytasd, hallgassuk inkább a hangját!”- vágtam közbe és azzal a nyugalommal be is csukta a titkokat rejtő albumot és hátradőlve a kanapén hagytuk, hogy a sármőr füstös hangja átjárja női lelkünk minden szegletét…

12 3 4

299837_520501401327605_798960937_n313367_520500991327646_126891857_n 540817_520501074660971_941500531_n

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!