kulissza.cafeblog.hu

Nyitány

Blog. Bejegyzés. Napló. E három szó ma már egy, az online élettérben az Y generációnak, mindenesetre, alap. Megszoktuk, szeretjük és olvassuk…Az utóbbi kapcsán, most egy kicsit úgy érzem magam, mint egy színházi rendező, akinek kezében ott van minden eszköz arra, hogy sikere legyen, mégis hirtelen nem tudja, melyik jelenetet hagyja ki a darabból. Így van ez a kulissza írása során is, hiszen hétről hétre dönteni kell, hogy az évek során felhalmozott élményekből, történetekből vajon mi kerül majd a virtuális papírra! Két blog megírása után, rájöttem, a színházat nem magyarázni, hanem csinálni és megélni kell! Az első felvonás még nem ért véget, vegyük elő színházi látcsövünket és nézzük bele mélyen, mi is rejlik a varázslat mögött!

Túl az első „Experi randin” és a RAM nyitás „Forrás-pontján”, eljött az őszinte, igaz történetmesélés ideje! Hogy miként is kerültem a csapatba? Számomra elég volt egy táncos meghatározó pillantása a színpadról, hogy életem akkor és ott más utat vegyen, majd az évek során egészen odáig fajuljon, hogy feladva mindent, most e sorokat, mint a társulat egyedüli bloggere róluk, nektek írhatom! Mesés karrier, igen az! Rajongóból munkatárssá válni, hatalmas elismerés. A büszkeség mellett, nemes kötelezettség is, hogy hitelesen adjam át mindazt, amit ők mesélnek nekem, és amit alkotóink osztanak meg általam.

Az első sorból az első személyes találkozásig hosszú út vezetett. A fehérvári Esszencia előadás után úgy éreztem, nekem ez nem elég! A darab véget érhet, de a vágy soha nem szűnik meg. Utamat, rögtön a tömeg előtt, a már jól ismert művészbejáró felé vettem, és vártam. Nem aláírás kellett, csak egy kollektív érzés, amelynek igénye olyan erős volt bennem, hogy észre sem vettem, hogy időközben leszakadt az ég. Hozzájuk akartam tartozni még egy kicsit, érezni a hangulatot, de aztán odáig sem értem el, hogy megköszönjem ezt a csodás estét, mert begördült a busz és olyan gyorsan vitték el őket, hogy még a rendszámra sem emlékszem, sőt még bőrig is áztam!

Egy hónap telt el, és aztán jött a BOLDOGSÁG, szó szerint! 69:09 számkód fejtés után, már ismerősként tekintettem a csapatra, hiszen csekkolva a netet, addigra már minden táncos nevét bevetve tudtam, és nem volt kérdés, hogy ki a nagy kedvenc! Itt gondolkodtam el azon, hogy az Experidance tud valamit! Táncolni biztos, na de mi a titok? Mi van ebben ekkora vonzerő, hogy minden előadás után ez a különös érzés hetekig erőt ad és tovább visz… A válasz formailag egy szó, de tartalmilag több annál, egy életmű!

A második alkalom kapcsán megkísérelve a személyes találkozást, elővettem szakmaiságom és interjút kértem az alkotótól! Bejutottam. Testközelből átélni a csodát, megérezni a színpad, a munka édes illatát, és csak egyszerűen köszönni nekik, mámorító volt! Tudom, sokan most úgy érzik ez túlzás!-hol marad az objektivitás?- higgyétek el, aki egyszer eljön és megnézi őket, meg fogja érteni miről is beszélek!

„Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész!”

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Peter Szabo says:

    Ez kb hasonlóan történt velem is csak vagy 10 évvel korábban…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!