kulissza.cafeblog.hu

Első felvonás…

Színház az egész világ és táncos benne minden ember! Ez a tételmondat nem ferdítés, sőt!  Az állítás évszázadok óta a valóságban is megállja a helyét, hiszen ha belegondolunk, életünk során mindannyian eltáncoljuk a magunk szerepét.  A karaktereket, a legjobb rendezőtől a sorstól kapjuk, és csak rajtunk múlik, hogy a végén milyen alakítással zárul műsorunk, életünk színpadán. Utunkon, a nagy tanítómester, mindig kínál olyan élményeket és helyzeteket, amikből nemcsak tanulni, de meríteni is lehet, velem is történt pár ilyen, üljetek be mellém a páholyba és mesélek!

Úgy szerettem régen azokat a napfényes vasárnap délutánokat, amikor fehér térdzokniban és kopogós lakkcipőben (ha jó voltam, akkor még egy vaníliafagyi társaságában is), családostól színházba mentünk! Hangulata volt, ráértünk, szántunk időt egymásra és a kultúrára! Boldogok voltunk, leginkább akkor, amikor elhangzott az a bűvös hívó dallam és megtelelt a nézőtér, valami kezdetét vette nemcsak a színpadon, de a nézők fejében is! Én olyan gyerek voltam, aki nem elégedett meg „csak a látvánnyal”, leginkább az érdekelte mi van a függöny mögött!

Számos olyan színházi történetem van, amikor még gyerekként csillogó szemekkel próbáltunk részévé válni ennek az egésznek. Emlékszem, bájos kis ajándékokkal győzködtük a művészportán életuntan üldögélő Sanyi bácsit, hogy csak a fodrásztárig engedjen fel minket a barátnőmmel, hogy elkészülhessen életünk nagy interjúja az iskolaújságba. Vagy a kölcsönkért sporttáska esete a törülközővel, amikor a nyakunkon lógatva próbáltuk meg azt a látványt kelteni, hogy mi is táncpróbára megyünk. De emlékezetes volt, az az eset is, amikor a padlásfeljárón, kicselezve a műszakot másztunk fel, csak azért, hogy láthassuk, hogyan próbál Csonka András a Hair egyik jelenetében. Mindezt azért említem, mert szeretném megosztani veletek azt az érzést, hogy milyen, amikor valaki a hétköznapok világából belép a teátrum kulisszáinak kapuján, ahol megszűnik tér és idő, sőt még a fájdalom is elmúlik, ez a SZÍNHÁZ!

Sokfajta színház van, ahogy sokféle néző és közönség is, számomra maga a szó egy olyan misztikus közeget jelent, ahol ismeretlenül adnak randevút egymásnak módosak és kevésbé tehetősek, kultúrára éhezők és virtuális térben élők. Ebben viszont az a szép, hogy kortól, nemtől, függetlenül mindenkinek nyújtani tud valamit, amiről a véleményt, akár egy padon egymás közt, de online is posztolni lehet.

Fehérvári lányként, amikor először léptem be a főváros első élményszínházába (RaM), sokat vártam. Vártam és kaptam is! Most április 14-én pont három éve annak, hogy meggyőzött minden, amit ott láttam. Akkor már ismertem pár éve a csapatot és tudtam az új darab premierjére (a FORRÁS-ra) készülnünk kell valamivel, ahogy egy vérbeli rajongóhoz illik. Barátnőmmel a szokásos kávézós ötletbörzénk után belevágtunk a megvalósításba, hogy szeretett csapatunkat meglepjük!  Az ötlet a következő volt, keressünk a helyi közértbe olyan üveges ásványvizet, ami megfelel a tervnek, miszerint a címkét leáztatva az általunk újratervezett „FORRÁSVÍZ” feliratú logoval el tudjuk látni. Két napba telt, amíg ráleltünk és a fürdőszobában áztattuk a meglepetést. A címkén mindent kidolgoztunk, egyedi szövegezést kapott, csak a száradással voltak némi technikai gondok. A kivitelezés ebbéli szakaszában 4 ember 4 hajszárítóval volt ráállítva a projektre, hogy időben elkészüljön! Szerintem még a gyártó is megirigyelte volna ezt a prototípust! Az ajándék célba ért, nagy hatást keltett és legnagyobb elismerésként, ma is itt áll az ExperiDance székházának folyosóján a relikviákkal teli vitrinben…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!